2012. július 31., kedd

Ajándék

Ajándékom van számotokra. Szombaton készültem el a nagy művel. Életem első kendője, amely egy Lover's knot kendő a Barka oldaláról. Nagyon szép darab lett, könnyű, szellős. Az egész nincs tíz deka, mégis megfelelő méretekkel rendelkezik. Ezt a kendőt lehet megnyerni. Nem kérek semmit, csak egy megjegyzést. Ha megosztod a blogot az oldaladon, vagy a közösségi portálokon, azt megköszönöm. A jelentkezésekre egy hét van, tehát augusztus 7.-én délig várom a megjegyzéseket. Remélem sokan jelentkeztek :)




Azt hiszem úgy tisztességes, hogy változtatok a részvételi feltételen. Tehát az vesz részt a sorsolásban, aki itt hagy egy bejegyzést, vagy megoszt facebookon, esetleg ott hagy egy bejegyzést :)

2012. július 25., szerda

Szappan

Már jó ideje kacérkodom a gondolattal, hogy gyártok magamnak kézműves szappant. Nagyon tetszik, hogy természetes, és a saját ízlésünknek megfelelőt tudunk készíteni. Kutakodtam már utána, de eddig még nem mertem nekiállni, így hát vettem magamnak. Meg voltam vele elégedve, de a picike szappanoknak igen csak megkérték az árát. Az egyik barátnőm mutatott egy blogot, ahol már hetek óta nézelődtem, olvasgattam, ki is találtam mit szeretnék. Anyu is felvetette, hogy mi lenne, ha venne nekem szappant, mert az egyik oldalon olvasta, hogy mennyire jót tesz  a bőrnek. Le is csaptam a lehetőségre egyből. :) Felvettem a kapcsolatot a blog írójával, és meghánytuk-vetettük a dolgot. Elég volt Szilvinek nagy vonalakban vázolni a kérésemet, és összekészített nekem egy kis csomagot, ami nekem is megfelelt. Alig vártam, hogy kezembe vehessen a szappanokat, hamar ki is próbáltam az elsőt. Az eddig használt szappanok és ez a szappan közt hatalmas a különbség. Habos, krémes, tartós az illata, nagyon jó fürdeni vele. Van egy gyenge ekcémám, ezért eléggé fura a bőröm, de ettől a szappantól olyan "sima" lett.  


A képen lévő szappanok, mind kecsketejesek, igényes, de egyszerű csomagolásúak.
Köszönöm Szilvi.
Köszönöm Anyu :)

2012. július 21., szombat

Díjat kaptam

amiért nagyon is hálás vagyok. Egy kedves bloggertársam Erika gondolt rám, aki csodákra képes egy darab anyaggal és némi cérnával. Most a nyári szünet alatt, amikor a két lánykámmal, a kutyussal és apával szokjuk az új lakást, és mellette végezzük a napi teendőket nem tudok teljesen megfelelni a díj kéréseinek. Viszont Erika kérdéseire nagyon is szívesen válaszolok, hátha így jobban megismerjük egymást, addig amíg (reményeim szerint) egyszer majd sikerül személyesen is találkozni. Köszönöm még egyszer, hogy gondoltál rám :)       
Erika  kérdései: 
  1. Kedvenc könyved? Nagyon szeretem Stephen King könyveit, kedvencem tőle a Tortúra
  2. Géppel vagy kézzel? Írni kézzel, mosni-mosogatni géppel, varrni is-is
  3. Legszebb ajándékod, amit eddig kaptál? Kicsi lányaim, a családom, az egész életünk
  4. Hol élnél a legszívesebben? Tulajdonképpen a hol számomra nem fontos, de a kivel igen. Viszont ha döntenem kellene, hogy külföld vagy Magyarország, akkor mindenképp maradnék. Város terén már nem vagyok ennyire ragaszkodó, talán Szeged jó választás lenne.
  5. Mi szerettél volna lenni gyermekkorodban? Fodrász
  6. Emlékszel még gyermekkorod legszebb ajándékára, mi volt az? Egyszer, lehettem úgy hat éves kaptam karácsonyra egy kockás ruhát. Ez élénken előttem van :)
  7. Kedvenc színed? Lila
  8. Kedvenc évszakod? Nem is tudom, minden évszakban van valami, amit szeretek. A havat, a napot, a faleveleket kotorni a lábammal, vagy a zöldeket lesni. Szóval a kedvenc évszakom mindegyik
  9. Fekete vagy fehér? Túl komoran látok mindent, fekete
  10. Tudsz e titkot tartani? Ááááááááá, kizárt, nőből vagyok. Na jó, azért előfordul, hogy igen ;)
  11. Legszebb élményed? Visszakanyarodok az első kérdéshez, számomra erre a kérdésre is csak egy válasz lehetséges, a kislányaim születése.

2012. július 18., szerda

.. hogy meg ne süssön a napocska.

A nagy melegen felbuzdulva sapikat horgoltam a lányoknak. Lili névnapjára kapta, Szofi pedig szülinapjára. A fonalat már hamarabb megvettem, jó kis puha, színátmenetes, természetes anyagból készült gombolyagok voltak. Az utolsó centiig elhasználtam mind a kettőt. Szellős kalapok készültek, egyszerű egyráhajtásos pálcákból és láncszemekből. A karimáknál pedig félpálcákból. Az utolsó lyuksorba mind a két kalapnál került egy elütő színből készült, láncszemekből horgolt szalag. A kék kalap karimája kisebb, olyan horgászkalap-fazon, a széleit 6 szemenként 1-1 pikó díszíti. A rózsaszín kalap karimája hagyományosabb, ezt egy sötétebb rózsaszín csíkkal próbáltam feldobni. Azóta még éles bevetésen nem voltak, mármint a napszúrás ellen nem, inkább a szél ellen védtek. De ami késik nem múlik.

Nagyon nehéz a lányokról jó képet készíteni, ezeket is kutyafuttában sikerült csak lekapni, némi tictac reményében :)

 



2012. július 15., vasárnap

Szülinap

Kicsi Szofika ma ünnepelte 3. szülinapját. Ennek megfelelően már jó előre felmértem az igényeit, mit is szeretne. A lényeg a torta: finom legyen, legyen rajta gyertya és tűzijáték. A többi már mellékes. Némi fejvakarás után kiötlöttem egy csokitortát. Ez egy sima piskóta alapból kivágott halacska torta, cseresznye lekvárral és nagyon finom csokis krémmel megtöltve. Természetesen kapott pikkelyeket is.
Az ajándék kiválasztása is jó kis fejtörést okozott, egy biztos volt a piros bicikli. Ez volt Szofi számára az álom ajándék. Meg is kapta, volt is nagy öröm. A piros bicikli mellett az általam készített falvédő, nyári kalap és a vásárolt ruhák már nem is érdekelték. Viszont látni az örömöt az arcán, csodálatos érzés volt.

 A torta:  



Az ajándék:



Boldog születésnapot drága Szofikám!


2012. július 4., szerda

A hallgatásom oka.

A nagy csendnek körülöttem nagyon egyszerű oka van. Költöztünk. Becsomagoltuk az egész életünket, és egy másik lakásban kezdjük újra kicsomagolni. Már tudtuk úgy karácsony környékén, hogy mi is vár ránk, csak az időpontot nem tudtuk, de ez is elérkezett. Költöztünk már nem is egyszer. Már családként is magunk mögött hagytunk egy otthont, és most, két kicsi lánnyal ismét nyakunkba vettük az összes holminkat és mentünk. Maradtunk városon belül, és nem sajnáljuk, mert itt jobb, nagyobb, fényesebb, nyugodtabb, de... De mégis ott éltünk majdnem 7 évig, sok elmék köt oda, sok munka volt benne.
Most még a kicsomagolásnál tartok, amit igen csak hosszúra nyújtottam el, mert ez nekem nem csak egy egyszerű rámolás. Átértékelek, újragondolok mindent, hogyan tovább, és merre. Biztos vagyok benne, hogy a meleg is rányomja a hangulatomra a bélyegét, de én nem lépek ezen az egészen túl annyira könnyen. Ma érkezett el az ideje, hogy elkezdjek alkotni, vettem két szép fonalat, és elővettem a horgolótűt is. A varrógép persze már zakatolt, hisz új függöny kellett, de a tényleges "munka" csak majd ez után fog beindulni igazán.
Köszönöm, hogy megoszthattam ezt veletek, mert Ti biztosan "tudjátok", érzitek, hogy mit is akarok kinyögni :)
Fogok jönni, amilyen hamar csak tudok, belehúzok, és erőre kapok. Mert csinálni kell még falvédőt, meg tatyót, meg mindenféle tárolókat, és az ajtóra is kell egy sk. névtábla. Szóval tervek azok vannak, dögivel.