2012. április 29., vasárnap

sapka sokadszorra

Még mindig, és még ez után is. A fazon ugyan az, a minta is, de a színek végtelenek. Már bátran kombinálom őket, és az igényeknek engedek, így történhetett az is meg, hogy készült egyforma sapi egy anyuka kérésére, és megszületett az első igazán fiúnak készült sapek is. A favorit a lila, bármivel, most is az van a tűn és a következő is az lesz. Készülök valami nyárival is, olyan kis csipkés darabbal, de még ki kell alakítanom az igazi mintát. Addig is itt vannak a  képek, és hozom a folytatást. A varrógépem meg lassan már megsértődik, hogy csak lepedő szegésére, ágynemű javítására használom, de eljön még az ő ideje is :)













táskára van szükségem

Nagy szükségem van egy nyári, könnyű, szaladgálós kis táskára. A neten kutakodtam a nekem tetsző darab után, és megtaláltam Őt. Nagyon tetszik az egész blog tartalma és hangulata is, sűrű látogatója leszek. Már keresem is a varrós fiókom mélyén a titokban dugdosott kedvenc anyagaim között a megfelelőt. A horgolást egy pár napra szüneteltettem, de már hiányzik a horgolótűm. Van még a talonban néhány be nem mutatott darabom, fogom is hozni a képeket. Még a modelleket is fel kel kérnem némi jutalom reményében a manökeni szerepre. Addig is hozok róluk egy igen csak jól sikerült fotót, amit az ovis fotózáson készítettek az én gyönyörűségeimről :) További jó pihenést, ezen a csodás, napos, bár kissé szeles hosszú hétvégén.  

 

2012. április 21., szombat

Egy kis mitológia

"Zeusz (ógörögül: Zεύς, görög betűkkel: Δίας) olümposzi isten, az istenek és a mindenség királya a görög mitológiában, az ég és a villámok ura. Gyakran nevezik Zeusz Kronionnak, vagy Kronidésznek: mindkettő azt jelenti: Kronosz fia."
"Zeusz alapvetően a viharok és a villámok ura. Hatalmasabb az összes többi istennél, ám nem mindenható. Őt is be lehet csapni, továbbá a sors, a Moirák is erősebbek nála. Zeusz állt az ókori görög panteon élén, a görög mitológia több istenének és hősének az apja."
Forrás wikipédia
Itt pedig következzék a mi Zeuszunk története, ami igen csak szomorúan indult, de a folytatás boldog, vidám és nagyon hosszú lesz :)
Február végén mentették ki a mamakutyát és a 3 életben maradt kölykét. Szentendrére került egy nagyon gondos fiatal párhoz, akik szívükön viselik az állatok sorsát. Biztonságos otthont nyújtottak a 4 kutyusnak, a már meglévő, két kutyusuk mellé befogadták őket. A kölykök szépen cseperedtek, és hamarosan gazdit kerestek számukra. sikerült is a két fiúcskának és a kis húguknak is szerető családot találni. Így került Anyuhoz Zeusz, kicsit pótolva az ősszel elment Pajti után maradt űrt.
A lányok új játszótársra találtak, Zeusz pedig minden rosszaságban benne van, ahogy az egy rosszcsont kölyökhöz illik. Cipőt lop, virágot tapos le, gödröt ás, ölbe mászik és nyálas puszikat is ad. Amúgy egy igazi tünemény, ahogy botladozik a hatalmas tappancsival. Szépen beilleszkedett, éjjel nem nyüsszög, és nappal is csak kicsit kelekótya.

2012. április 12., csütörtök

A nyuszi tojja?

Ha a húsvéti hímes tojást a nyuszi tojja, akkor a horgolt tojást horgolt nyuszi tojja? Megtörténhet :) Szinte összeforrt a kezemmel a horgolótű, de nem értem, hogyan történt meg az eset. Úgyhogy az üdvözletnek szánt apró figyelmesség és a locsolóknak való is horgolással készült.
A nyuszik leírása a Barka oldaláról való, és nagyon kis helyes darabok lettek. A horgolt bundába bújt műanyag tojások pedig saját ötlet alapján valósultak meg.



2012. április 7., szombat

Húsvét

Minden kedves barátomnak, olvasómnak és természetesen a családomnak Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánunk. Kerüljön sok finom étel az asztalra, piros tojás a kosarakba és kölni a lányokra. :)

2012. április 3., kedd

Korababák

A koraszülött babáknak különleges figyelemre, ellátásra, és holmikra van szükségük. Sajnos a kórházak igen csak szűkös keretből gazdálkodnak, ezért indult egy kezdeményezés: koraszülött ruhagyűjtés. Ez az akció még mindig tart, és fog is egy darabig. Itt nincs számlaszám, nem pénzt kérnek, hanem ki mit tud felajánlani. Jól jönnek a fonalak, polár-, flanel-, pamut anyagok is, a picike ruhák, sapkák, esetleg a varrás, és kötés is. Nincs mögöttük média, vagy szervezet. Lelkes anyukák végzik a munkát, elosztást, szállítást, család és munka mellett. Már itt a blogon volt egy bejegyzés, akkor is takarókat varrtam: ici-pici-takarók címmel. A mostani bejegyzés is azért született, hogy hátha sikerül még egy kis segítséget nyújtani nekik. Ismételten takarókat, inkubátor letakarókat varrtam, de itt már csak a munkámra volt szükség, az alapanyagot másnak köszönhetjük.
Ha van otthon egy jó puha polár takaród, vagy egy flanel ágyneműd, amit nélkülözni tudsz, már az is segítség.
Köszönjük a cseppek nevében is.