2012. január 9., hétfő

Torta

Beindultak a hétköznapok, vége az ünnepeknek. A férjem újra dolgozik, lányok oviba, bölcsibe, én pedig továbbra is keresem az igazit. De így év elején nekünk jut ünnepelni való. Férjem január 5.-én született. Általában egy kis apróság mellé valamilyen sütit szokott kérni, mert nagyon édesszájú. Idén csokitortát választott, de szerettem volna, ha van benne egy kis csavar. Elkezdtem járatni az agyamat. Nagyon szereti a csokis-körtés süteményeket. Gondoltam ezt valahogy összehozom a tortával. Így született meg a hét végén a szülinapi süti. Sütöttem egy egyszerű vaníliás piskótát 8 tojásból. Mikor kihűlt 3 felé vágtam. Fél liter tejszínt elkezdtem melegíteni, és beleolvasztottam egy tábla étcsokit. Cukor nem kellett bele, mert a tejszín, ami hivatalos nevén növényi habalap, már magában is édes volt. Ezt hagytam a hűtőben egy fél napot dermedni, majd jó alaposan felvertem, tettem hozzá egy kis habfixet is. Amikor már úgy láttam, hogy megtartja a formáját kevertem bele vilmoskörte aromát. A piskótát először egy jó adag házi körtelekvárral kentem meg, majd ezzel a csokis-körtés krémmel. Kívülről is bevontam és próbáltam egy kicsit megdíszíteni a maradék krémmel. Betettem a hűtőbe, és másnap ebéd után felköszöntöttük vele Apát. Neki nagyon ízlik, a gyerekeknek nem különösebben.


Boldog születésnapot :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése