2012. január 28., szombat

Lila

Szeretem a lilát, szép szín, szinte minden árnyalatával ki vagyok békülve. Ezért is örültem egy kérésnek. Egy kedves ismerősöm megkért, hogy varrjak egy barátnőjének szülinapi ajándékot. Nagyon szép anyag volt az alap, a bélésnek való is csoda volt. Varrni is jó volt, és a színe is nagyon tetszett. Szabadon engedhettem a fantáziámat, mert a két belső zseb és a táska zárásának kivételével semmilyen kikötés nem volt. Ez egy rövid pántos táska, amelyet egy rövid pánttal lehet bezárni. Erre a pántra mágneszárat tettem, és egy kis textil virágot, közepén egy nagyobb fekete kabátgombbal, hogy kicsit harmonizáljon a pánttal, ami fekete hevederből készült. A táska maga 35x30 centi, négyzet, de a tetejének adtam egy kis ívet, és a táskának egy 5 centis sarokvarrással adtam egy mélységet. A belsejében kapott helyet a két zseb. Az elején egy egyszerű osztott zseb, a hátoldalán pedig egy cipzáras zseb lett varrva. A külső és a belső anyag közé, pedig az alátétekhez használható vatelint varrtam. A fotó nem adja vissza az igazi színét. Meg akartam tarnai, mert nagyon tetszik, remélem a gazdája is hasonló véleménnyel lesz majd róla.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése