2011. október 20., csütörtök

Töklámpás helyett

Ígértem mára még egy posztot, íme.
Mikor gyerekek voltunk Apukám mindenszentek előtt faragott nekünk töklámpást, hogy ezzel távolt tartsa az ártó szellemeket. Próbálok én is hagyományokat teremteni itthon, és mióta van gyermekem, gyermekeim, minden ünnepre készülünk valamivel. Nem cicomázom fel a lakást, néha csak egy ajtódísz készül. Lili ebben már aktívan segíteni szokott.
Eddig töklámpásokat készítettünk, együtt rajzoltuk, és mellettem térdelt mikor faragtam. Idén gondoltam nem veszek tököt, megpróbálkozom valami mással. Először papírlampionra gondoltam, de aztán beugrott a konzervdoboz. Valahol már láttam, hogy mécsestartót készítettek belőle, én csak továbbgondoltam.
Először is lefestettük feketével, és naranccsal, de igazából ez a sötétben nem látszik :) Ez után megtöltöttük virágfölddel, és vízzel és betettük a fagyasztóba. Másnap sütőpapírra rajzoltam mintákat, és ezeket ráragasztottuk a dobozokra. Majd jött a munka java. Csak egy szög kell, és egy kalapács. A minta mentén végiglyukasztgattuk a papíron keresztül a dobozokat. A lyukak között kis távolságot hagyva. Miután a sár felolvadt benne, ezeket a balkonládákba öntöttem, majd a kimosott dobozokba került 1-1 mécses.
Lili nagyon izgatottan várta a végeredményt, és mit titkoljam én is. Még tervezem egy nagy doboz feldíszítését, hasonlóan. Már szereztem is egy 5 literes konzervdobozt, csak még a mintán agyalok. Nem nehéz, és igazán költséghatékony a dolog, még csak festék sem kell hozzá. Virágföld helyett pedig jó a homok is.







Képeket küldjetek, ha esetleg ti is kipróbáljátok.

2 megjegyzés: